Virágvasárnapi passió CsíksomlyónHargita Népe, 2024. március 24.
Jézus Krisztus szenvedéstörténetét mutatta be virágvasárnap délután a Csíksomlyói Passió csoport a ferences Mária-kegyhelyen. A 65 fős csoport egyórás zenés-táncos pantomimjátékában a passió mozzanatait elevenítette fel Jézus Jeruzsálembe bevonulásától a feltámadásig.
Az előadásra a hűvös, esős időjárás ellenére is több százan voltak kíváncsiak.

Csíksomlyói passió 2024Romkat.ro, 2024. március 25.
Jézus Krisztus szenvedéstörténetét idén virágvasárnap is előadta, egy hozzávetőleg 60 fős, keresztény fiatalokból álló csoport Csíksomlyón. Az előadást Svella Adél eredeti rendezése alapján vitte színre Oláh-Bányay Iringó és Görbe Kinga. Jézus Jeruzsálembe való bevonulásától a Pilátus előtt zajló jeleneten át a keresztút egyes mozzanatait egészen a kereszthalálig és egy rövid lezárásban a feltámadás lehetőségéről gondolkodhatott el virágvasárnap délután a csíksomlyói kegytemplom, pápai kisbazilika előtt összegyűlt közönség. Virág Zsolt képriportja

Csíksomlyón lesz az Europassió Kongresszus Hargita Népe, 2023. június 13.
A 2024-es év fontos lesz a Hargita megyei közösség számára, mivel az Europassió Kongresszus házigazdája nem más, mint a Csíksomlyói Passió. Az ezzel kapcsolatos csehországi találkozón átadták a reprezentatív utazó szobrocskát a Hargita megyei küldöttségnek.

Az évente megrendezett Europassió Kongresszus az ismerkedés, kapcsolatteremtés és a szervezetet érintő döntések meghozatalának színhelye. Az ernyőszervezet tizenhat európai ország nyolcvanhét passiójátékokat bemutató csoportjából tevődik össze.

A Csíksomlyói Passió Alapítvány 2019-ben pályázott a kongresszus szervezési jogára, és az idei rendezvényen átvehette az Europassió vándorszobrát. Így elkezdődhet a 2024-es Europassió Kongresszus szervezése Hargita megyében. Ennek kapcsán Hargita Megye Tanácsa, a Csíksomlyói Passió Alapítvány és Csíkszereda Városháza képviselőiből álló delegáció vett részt a június 8–11. között megrendezett Europassió Kongresszuson Horice na Sumavéban.
Csíksomlyón a Jézus Krisz­tus szenvedéseit bemu­ta­tó színdarabok hagyománya évszázados múltra tekint vissza, aztán a kommunista rezsim betiltotta ezeket a játékokat, majd 1996-ban helyi lelkes fiatalok csoportja által újult meg. A megyei önkormányzat támogatja e hagyományok meg­őr­zé­sét, mint erről szóló tegnapi közleményében fogalmaznak, megtiszteltetésnek tartják, hogy Hargita megye ilyen rendezvénynek ad otthont.

Bemutatták Csíksomlyón a PassiótHargita Népe, 2023. április 2.
A Csíksomlyói Passió közel 60 fős, keresztény fiatalokból álló társulata virágvasárnap, a csíksomlyói kegytemplom előtt újra bemutatta Krisztus szenvedéstörténetét.
Az előadást Svella Adél eredeti rendezése alapján vitte színre Oláh-Bányay Iringó és Görbe Kinga. Jézus szamárháton Jeruzsálembe való bevonulásától a Pilátus előtt zajló jeleneten át a közönség végigélhette a keresztút mozzanatait egészen a megváltó kereszthaláláig, örök tanulságul üzenve, hogy minden szenvedés magában hordozza a feltámadást.
A passiójáték elsősorban zenére és táncra épült. Ezek együttes hatása segítheti a megjelent sokaságot a húsvéti időszakra való lelki felkészülésben, a krisztusi áldozat és az emberi bűn alóli feloldozás megértésében. A misztériumjátékot követően a tömeg és az előadók a kegytemplomba vonultak, ahol szentmise keretén belül megszentelték a barkákat.

Zenére és táncra épülő passiójáték Csíksomlyón – 26 éve játsszák rendszeresenSzékelyhon, 2023. március 29.
Összekovácsolódott közösségé alakult csíksomlyói passiójáték csapata, akik kisebb-nagyobb szünetekkel az elmúlt 26 évben rendszeresen felelevenítették Krisztus szenvedéstörténetét. Zenére és táncra épülő előadásukat idén is megtekintheti a közönség virágvasárnap 17 órától a csíksomlyói kegytemplom előtt.

Krisztus szenvedéstörténetét idén újra előadja a Csíksomlyói Passió csapata, amely egy körülbelül 60 fős, keresztény fiatalokból álló közösség. Az előadást Svella Adél eredeti rendezése alapján viszi színre Oláh-Bányay Iringó és Görbe Kinga. Sem a helyszín, sem a főbb szereplők nem változtak az elmúlt 26 évben, amióta kisebb-nagyobb szünetekkel, rendszeresen felelevenítették Jézus keresztútját. Svella Adél megkeresésünkre elmondta, ahogyan azt a korábbi években is tették, idén is időjárástól függetlenül, akár esőben, hóban, fagyban is megtartják a passiójátékot. Lesz szamárháton való felvonulás a Szék-útján, a kísérő hozsánnázó tömeghez csatlakozhat a közönség is, barkákkal kísérhetik Jézust a kegytemplom előtti térig, ahol megkezdődik a táncra és zenére épülő passiójáték. Idézet Az előadás egyfajta táncmeditáció, a zenének a szépsége, és a mozdulatok segítik az embert elmélyedni a történetbe, ráhangolódni húsvétra, arra, hogy mi is ezt a sorsot vállaljuk, de annak tudatában, hogy minden szenvedés után ott van a feltámadás ténye” – magyarázta a rendező.

A passiójáték közel 60 fős csapata az elmúlt évtizedekben közösségé kovácsolódott össze, akik az első előadásokon 10 évesen vettek részt, azok időközben főszereplőkké váltak, mások időközben megházasodtak és bevonták családjukat is a csapatba. Önkéntesen, küldetéstudattal vállalják évről évre a szereplést, és mivel sem a történet, sem a főbb szereplők nem változtak, ezért a csapatnak elég két próba és egy főpróba az eladás összeállításához – tudtuk meg. A fiatalokból álló közösség vár minden érdeklődőt a Passiójátékra április 2-án, virágvasárnap 17 órakor a Kegytemplom előtti térre.

Mozdulatokkal felidézett szenvedéstörténet – Virágvasárnapi passiójáték Csíksomlyón Krónikaonline.ro, 2023. április 1.
Virágvasárnap idén is megtekintheti a közönség Csíksomlyón a Krisztus szenvedéstörténetét felidéző passiójátékot, amelyet Svella Adél balett-tanárnő eredeti rendezése, koreográfiája alapján visz színre Oláh-Bányay Iringó és Görbe Kinga. A csíksomlyói Kegytemplom előtti téren bemutatandó passiójátékot 60 fős csoport adja elő és Jézus Jeruzsálembe való bevonulásától a Pilátus előtt zajló jeleneten át a közönség végigélheti a keresztút egyes mozzanatait egészen a kereszthalálig. Oláh-Bányay Iringó szervező, rendező beszélt a passiójátékok hagyományáról, megvalósításáról a Krónikának.
A csíksomlyói Kegytemplom előtti téren bemutatandó passiójátékot 60 fős csoport adja elő és Jézus Jeruzsálembe való bevonulásától a Pilátus előtt zajló jeleneten át a közönség végigélheti a keresztút egyes mozzanatait egészen a kereszthalálig, majd a lezárásban a feltámadás lehetőségéről is elgondolkodhat – közlik a szervezők.

A virágvasárnapi előadásban megjelenik Jézus, Mária, Pilátus, Barabás, János apostol, Cirenei Simon, Veronika, Mária Magdolna figurája, valamint római katonák, zsidó tömeg, sirató asszonyok. Bárki csatlakozhat a Csíksomlyói Passió Csoporthoz Oláh-Bányay Iringó gerincterapeuta, aki szervezője, rendezője és szereplője is a passiójátéknak, a Krónika megkeresésére elmondta, immár összesen 27 éve hagyomány, hogy helybeli fiatalok, a balett és mozgás iránt érdeklődők főként mozdulatokon keresztül idézik meg Csíksomlyón a szenvedéstörténetet. Őt is a mozgás, a balett iránti szeretet vezette el a passiójátékokhoz, 12 éven át balettezett.

„1996-ben kezdtük szervezni, majd 2006 és 2016 között szünetelt a rendezvény, de utána aztán – a pandémia idejét leszámítva – minden évben bemutattuk a passiót. A közösségünknek az a neve, hogy Csíksomlyói Passió Csoport, bárki csatlakozhat hozzánk, semmi kikötés nincsen, csak hogy az illető lelkesen vállalja a szereplést, hiszen önkéntes alapon működik. Nonprofit szervezet vagyunk, pályázgatni nem minden évben szoktunk, csak akkor, ha ruhákat kell felújítanunk, vagy kellékeket kell csináltatnunk, de egyébként mindent mi fizetünk” – mondta el Oláh-Bányay Iringó. Arra is kitért, hogy a csapat összetétele évről-évre változik, nagyjából 10 ember a hatvanból – főleg a lányok köréből – változik. A főszereplőkön kívül vannak, akik a Jézus életének eseményeit követő tömeget alakítják, a passiójátékban részt vevők pedig általában azok közül kerülnek ki, akik tanultak balettezni.
„Mi, a középkorosztályhoz tartozók is baletteztünk annak idején, és úgy kerültünk bele ebbe a kezdeményezésbe. Svella Adél balett-tanárnő eredetileg a rendezője, koreográfusa a passiójátéknak, ő oktatott bennünket is annak idején, ő találta ki a produkciót 27 évvel ezelőtt. Létezik egy Europassió elnevezésű közösség, ehhez csatlakoztak a különböző országok passióközösségei, ők keresték meg a tanárnőt, mert tudták, hogy Csíksomlyón hagyománya volt a passiójátékoknak, és azt kérték, újítsa fel” – fejtette ki Oláh-Bányay Iringó. Külön zene minden stációnak A szervező azt is elmondta, hogy Európában ez az egyetlen passiójáték, amelyben zenére balettezve, táncolva adják elő a szenvedéstörténetet, más országok passióiban prózai szöveg van általában.

Az előadás zenéje klasszikus, minden stációnak, részletnek külön zenéje van, többek közt Bizet, Verdi, Hacsaturján, Beethoven, Grieg, Brahms zeneművei hangzanak el. A szervező azt is elmondta, hogy a passiójátéknak van narrátora is, hangját felvételről hallja majd a közönség. A lényeg, hogy mozdulatok segítségével idézik fel a szenvedéstörténetet, az előadásban láthatóak lesznek a stációk: Krisztus Pilátus előtt, Krisztust kigúnyolja a tömeg, vállára veszi a keresztet, találkozik Máriával, majd Veronikával, cirenei Simonnal, a siratóasszonyokkal, majd megfeszítik Krisztust – van rendes kereszt is.

„1996-os indulásától kezdve az első tíz évben minden esztendőben kétszer mutattuk be a passiót: virágvasárnapon a Kegytemplom előtti téren és pünkösdkor a Nyeregben a búcsú után. Tíz év szünet következett amiatt, hogy mi, akik foglalkoztunk az előadások szervezésével, a résztvevők toborzásával, betanításával, elkerültünk egyetemre, aztán családot alapítottunk, és aztán a megalakulás 20. évfordulóján, 2016-ban kezdtük újra, és idén remélhetőleg pünkösdkor is előadhatjuk” – mondta Oláh-Bányay Iringó.

Hozzátette, korábban a déli szentmise előtt tartották a passiójátékot, az utóbbi években pedig a délutáni mise előtt és a közönség soraiból nagyon sokan érdeklődnek az előadás iránt, mondhatni évről évre egyre többen. Szamárháton fog vonulni Jézus a Szék utcán A szereplők Jézus korabeli jelmezekben lépnek fel, a római katonáknak lándzsájuk, sisakjuk van, a siratóasszonyok jelmezét külön modell szerint készítették, és a „nép” jelmeze korabeli hosszú köntös, természetes színűek – tehát nincs köztük rikító mai szín, mint például a pink – mondta el a szervező.

„Az előadás úgy kezdődik, hogy a Kegytemplom felé tartó Szék út közepétől vonulunk, Jézus szamárháton jön, a tömeg kendőkkel várja, amelyeket majd leterít eléje, az embereknek barka, zöld ág lesz a kezében. A Szék úton felfelé sokan követik a szereplőket, nagyon szép szokott lenni ez a rész is” – fejtette ki Oláh-Bányay Iringó. Hozzátette, Jézus szamárháton fog haladni, a tömeg körberajongja őt, a „hozsánna, hozsánna a Dávid fiának” szöveggel dicsőítik egészen fel a Kegytemplomig, és ott kezdődik a 45 perces előadás. Amint a szervezők összefoglalójában szerepel, a csíksomlyói ferences szerzetesek már az 1500-as évek végén iskolát alapítottak a környékbeli nemesek fiainak tanítására.

A 17. századból források maradtak fenn arról, hogy az iskola diákjai a paptanárok irányításával misztérium-játékokat mutattak be, főleg a nagy zarándoklatok idején az egybegyűlt hívek oktatására és szórakoztatására. A bemutatott iskoladrámákat a szerzetesek fordították magyarra, az előadásokat a kolostor melletti téren tartották, ahová fából színpadot is építettek.
A nagypénteki passiójátékokat 1721 és 1774 között évente bemutatták, a gimnázium középső és felső tagozatos tanulóinak bevonásával. A kedvezőtlen történelmi események hosszú időre véget vetettek a csíksomlyói színjátszásnak, amely az 1990-es években indult el újra.

Passió Csíksomlyón Romkat.ro, 2023. április 3.
A Csíksomlyói Passió közel 60 fős, keresztény fiatalokból álló társulata virágvasárnap a csíksomlyói kegytemplom előtt újra bemutatta Krisztus szenvedéstörténetét, adta hírül a Hargita Népe.
A passiójáték zenével és tánccal fejezi ki és mutatja be a szenvedéstörténetet. Az előadást Svella Adél eredeti rendezése alapján Oláh-Bányay Iringó és Görbe Kinga vitte színre.
A misztériumjátékot követően a nézők és a szereplők a kegytemplomban szentmisén vettek részt.

Csíksomlyói Passió Csoport: mindenki mindenkire számíthatLiget.ro, 2021. május 21.
Huszonöt évvel ezelőtt még tinédzserek voltak, ma már sokan közülük gyerekeikkel együtt mutatják be Jézus szenvedéstörténetét, hogy a nézők lelkéig hatoljanak. A Csíksomlyói Passió Csoport tagjai egy összetartó közösséget alkotnak, követik és részt vesznek egymás fontosabb életeseményein, igénylik az egymással való találkozást. Az évek során közel százan játszottak az általuk előadott passiójátékban, amelyet a pünkösdszombati búcsús szentmise után ismét meg lehet tekinteni a csíksomlyói nyeregben.
A népművészeti iskola balettszakos diákja volt Oláh-Bányay Iringó és Görbe Kinga huszonöt évvel ezelőtt, amikor akkori tanárnőjük, Svella Adél rendező-koreográfus több társukkal együtt beválogatta őket a passiójáték szereplői közé. Adélnak több éves előkészületre és kutatómunkára volt szüksége, amíg összeállt a Passió. A lányok zömét a tanítványai közül válogatta ki, a fiúkat pedig a Segítő Mária Gimnáziumból toborozta. A lányok többsége, akik most is táncolnak az előadásban, szintén balettnövendékek, Kinga ugyanis balett-tanárnő, és ő hozza ugyanúgy a tanítványait, mint annak idején Adél – magyarázta Oláh-Bányay Iringó, aki most Görbe Kingával közösen vezeti a Csíksomlyói Passió Csoportot.

Mint visszaemlékezett, Svella Adél az Europassió Szervezet biztatására kezdte el megálmodni, hogy megrendezi Csíksomlyón a passiójátékot. Az első előadás 1996 virágvasárnapján volt. „Mi vagyunk Kelet-Európa legszélsőbb passióközpontja. Csíksomlyón nagy hagyománya volt a nagypénteki passiónak, már az 1700-as évektől mutattak be a ferencesek évi rendszerességgel passiót. Ezt a hagyományt elevenítettük fel 1996 virágvasárnapján Adél rendezésében. Több hónapos benti, majd helyszíni próba előzte meg az első előadást. Akkor még valójában fel sem fogtuk, hogy milyen nagy mérföldkőnek tesszük le az alapjait, és milyen nagy ajándékot kapunk Adéltól. A bemutató napján, bár havazott és hideg volt – úgy, ahogy ez azóta is gyakran előfordul virágvasárnap – , de az emberek tekintete és együttérzése, ami az arcukra kiül, mindig feledteti velünk a zord időjárási viszonyokat. Így van ez huszonöt éve.”

A csoport a tízéves évfordulón döntött úgy, hogy egy időre abbahagyja a passió évenkénti előadását, többen is egyetemre mentek, nehéz volt megszervezni a próbákat. „Úgy éreztük, és bár nehéz döntés volt, hogy kell egy kicsi szünet. Azóta is bánt, hogy talán túl hamar engedtük el egymás kezét. Időközben nekem is gyerekeim születtek, többen családot alapítottunk. Hét év után gondoltuk úgy Kingával, hogy mégiscsak jó lenne a társaságot összehívni, és továbbvinni a hagyományt. Nagyon hiányzott, mert igazi közösséggé, családdá kovácsolódtunk össze az évek során. 1997-ben egy nemzetközi turnén is részt vettünk, több országban is szerepeltünk, Magyarországon is többször jártunk, és ez meghatározó időszak volt az életünkben, főleg, hogy a legtöbben akkor voltunk kamaszok, a legérzékenyebb időszakunkban. Kingával felkerestük a régi szereplőket, két évig csak a Jézus Jeruzsálembe való bevonulását mutattuk be a Szék útján. A régi csoporttagok zömében lelkesen vállalták a továbbiakban is az előadásokat, így a húszéves évfordulónkra, 2016-ban sikerült bemutassuk a teljes előadást. Így folytatódott a hagyomány, és onnantól kezdve minden virágvasárnap bemutatjuk Jézus szenvedéstörténetét a kegytemplom előtt. A pünkösdi előadásunkat utoljára 2006-ban, tizenöt éve mutattuk be a nyeregben, úgyhogy a mostani előadást mi is nagyon várjuk.”

Az idei előadásban közel hatvan személy játszik, a főbb szerepeket még mindig azok, akik 25 éve tagjai a passiónak. Időközben toboroztak új csoporttagokat is, és a családjaikat is bevonták – így van, hogy férj, feleség vagy éppen a gyerekek is bekerültek a passiójátékba. „A tavaly nem tudtuk előadni a passiót a járvány miatt, így az idei az első év, amikor a legtöbb kicsi gyermek a mi gyerekeink közül kerül ki. És persze, reméljük, hogy ők lesznek azok, akik tovább viszik ezt a hagyományt és alappillérei lesznek a későbbiekben a csoportnak – miután mi kiöregedünk, persze” – teszi hozzá mosolyogva Iringó.

Elmondta, mindenki a szívügyének tekinti a közös alkotást, játékot, a felkészülés, szervezés, maga az előadás óriási csapatmunka eredménye. Minden előadás a passiós közösség munkájának a gyümölcse – mutatott rá. „Nagyon szeretünk előadások után összeülni és együtt ünnepelni. Ezen kívül úgy próbáljuk táplálni a közösségi érzést, hogy több rendezvényt is szervezünk, például az év eleji közös farsangi bálok vagy az augusztus végi csoportos nagy kirándulások, az idén júniusban megyünk együtt még túrázni is. Úgy érzem, ennek a közösségnek egyre nagyobb igénye kezd lenni egymás társaságára és barátságára. Itt mindenki mindenkire számíthat.”

A járványhelyzet miatt virágvasárnap – akárcsak a tavaly – nem adhatták elő a passiójátékot, így a 25 éves évfordulót úgy ünnepelték, hogy közösen járták végig Csíksomlyón a keresztutat. Akkor merült fel bennük a gondolat, hogy ha a pünkösdi búcsút engedélyezik, akkor a nyeregben adják majd elő. „Elég szoros volt az idő, hiszen nemrég derült ki, hogy biztosra engedélyezik a búcsút, úgyhogy nagyon-nagyon hamar kellett leszervezni mindent és szerencsére, hogy Urbán Erik atya mellénk állt és felkarolt, mint eddig is. Pénteken lesz a főpróbánk, addig nem jövünk le a nyeregből, amíg minden nem úgy megy, ahogyan szeretnénk.”

Úgy véli, a Csíksomlyói Passió Csoport passiójátéka nagyon különleges, mivel főleg egy nemzetközi, egyetemes nyelvre, a tánc nyelvére alapoz, amit mindenki ért. A mozgáson keresztül fejezik ki Jézus szenvedését, Mária nagy gyászát, fájdalmát, és ez mindig nagy hatást gyakorol a nézőkre, hisz minden nemzetiségű nézőhöz eljut az üzenet. „Úgy érzem, hogy az előadásunk évről évre változik, mélyül és csiszolódik, ahogy idősödünk. Például, miután anya lettem, teljesen másképp éltem meg Mária szerepét, mint azelőtt. Nagyon érdekes volt a változás az én életemben is a szerepmegformálás szempontjából, őszintébbek, féltőbbek és letisztultabbak lettek a mozdulataim. Azt vettem észre, hogy nagyon kevés az a néző, amelyik nem sír. Minden előadás alkalmával rácsodálkozok az emberek tiszta, mély hitére, még az egész kicsi gyermekek is meghatódnak. Lehet, hogy az is hozzájárul ehhez, hogy egy egyre felgyorsultabb, kapkodóbb világot élünk, amikor egyre kevesebben kezdenek elmélyülni, a lelkükbe, a szívükbe nézni, és úgy érzem, hogy az ünnepeket is felszínesen kezdik megélni az emberek. És akkor jövünk mi, egy hagyományos, egyszerű passiójátékkal, egyszerű mozgásokkal, egyszerű, szívhez szóló zenével, és úgy érzem, hogy ott érintjük meg az embereket, ahol nem is számítanak rá. A szívüknek egy olyan csücskét, amihez már rég nem nyúltak. Nagyon szép évről évre megélni ezeket a dolgokat, nagy ajándék a passió az életünkben” – összegzett.